Létrehozva: 2016.11.10.

Megtörte a csendet Lagzi Lajcsi: kitálalt Gesztesi balesetéről!

A színész egyik legjobb barátja nem hallgatott tovább, elmondta véleményét a kínos esetrõl!

Galambos Lajos is állást foglalt Gesztesi Károly ügyében, akit vasárnap hajnalban ittas vezetésen kaptak. Noha tavasszal megfogadta, hogy ötszáz napig nem iszik, a %RIPOST%-nak elismerte: en­ged­te, hogy az ital iránti szenvedélye eluralkodjon rajta. Gesztesi ahelyett, hogy so­főr­szolgálattal ment volna haza vasárnap hajnalban egy elhajlós este után, beült a volán mögé. Autójával padkának ütközött, gumijai le­váltak a kerekekről, tükre letörött. A csodával határos módon megúszta a felelőtlen éjszakát, karambolt sem okozott.

A színész felé családja mindig szeretettel fordult, akkor is, amikor úgy érezte, nincs értelme az életének, és mély depresszióba zuhant. A sorsnak köszönhetően ma már még több emberre számíthat. Talán ha mindnyájan összefognak, közös erővel átlendítik Gesztesit az újabb "pokoljáráson". Lagzi Lajcsi, a színész jó barátja kiáll Károly mellett.

"A hírekből hallottam, mi történt. Nem volt időnk még átbeszélni sem, úgyhogy most első körben csak azt mondhatom, amit egy igaz barát mondhat a bajban:

Karcsi! Melletted állok, bármiben segítek, amiben csak tudok, ha kellek, hívj

– nyilatkozta a Borsnak a mulatós zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia mindaddig, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése