Létrehozva: 2017.12.13.

Megszólalt egy prosti: Ez történhetett VV Fanni megölésének napján

Meglepõ elmélettel állt elõ az eltûnt Novozánszki Fanni egyik ismerõse, aki szerint nem biztos, hogy szándékos emberölés történt!

Nem szerelemféltésből ölhetett VV Fanni feltételezett gyilkosa, legalábbis ezt állítják a 24 éves lány barátnői. A Marina-parton dolgozó luxusprostik közül többekhez is járt a Fanni megölésével gyanúsított férfi, aki éppen erőszakos kívánságairól volt híres.

"Együtt érkezhettek Fanni lakására 19-én. Ha a férfi ismét durva szexet kért, ahogyan máskor, elképzelhető, hogy a dolog elfajult, és nem bírt leállni, amikor kellett volna. Ha Fanni ekkor halt meg, a fickó pánikba eshetett, fogta a lakáskulcsot és lelécelt. Másnap bérelt autóval ment vissza, elcipelte az akkor már élettelen testet, ez látszik a kamerán. Nehéz elképzelni Fanniról, hogy úgy berúg a pezsgőtől, hogy ölben kell levinni, ahogyan a férfi állítja. Nem volt nehéz a lakásban úgy intéznie, hogy az legyen a látszat, mintha Fanni sietve akart volna távozni"

- állította a %RIPOST%-nak egy Marina-parton dolgozó luxusprostituált.

A lányok abban is biztosak, hogy Fanni partnere – esetleg ő maga is - drog befolyása alatt állt.

Egy ilyen menet előtt az ember elszív egy füves cigit, bevesz egy ginát (kábítószer tartalmú tabletta), mi ennél durvább drogokkal nem élünk. Könnyen lehet, hogy a pasi azért nem volt képes leállni, mert dolgozott benne a szer

– mondta a fiatal lány.

A %RIPOST% megkereste a rendőrséget, vizsgálták-e a 19-i kamerafelvételeket, felmerült-e, hogy Fanni munkája és eltűnése, halála között összefüggés van, elképzelhető-e, hogy egy szexjáték durvult el annyira, hogy az a lány halálához vezetett, de a folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívántak válaszolni kérdéseinkre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be