Létrehozva: 2020.05.30.

Megrázó, ez történt a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Árpa Attila szerelmével

Alexandrát nagyon megviselte a razzia.

A Szent János kórház neurológiai osztályán feküdt egy hétig Árpa Attila szerelme, Alexandra, miután tavaly tavasszal házkutatást tartott a rendőrség a színész-producer házában. Drogot kerestek. A lányt annyira megviselte a razzia, hogy sokkot kapott a traumától.

Fotó: Facebook

Árpát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, a nyomozás továbbra is folyik, ami annyira felbosszantotta Attilát, hogy megkereste a Blikket. Attila szinte biztos abban, hogy vádat emelnek ellene, pedig az ügy már így is megviselte őt és a kedvesét is.

„A legtöbb ismerősöm röhög ezen az egészen, hiszen tudják, hogy nem vagyok díler. Ami sokkal kellemetlenebb, hogy lehet, emiatt több felkérést, reklámkampányt is elbuktam az elmúlt időszakban. Mégsem ezen, hanem az igazságtalanságon buktam ki. A barátnőmet, Alexandrát annyira megviselték a történtek, a fegyveres nyomozók, a razzia, hogy a házkutatás után egy hétig a Szent János Kórház neurológiai osztályán feküdt, mert sokkot kapott a trauma után. A lányomnak, Amirának is el kellett magyaráznom, hogy miért voltak nálam rendőrök, miért kutattak át mindent, és hogy legyen nyugodt, én ártatlan vagyok. Arról nem beszéltem neki, hogy milyen közöm volt valaha a drogokhoz, ahhoz ő még gyerek” - nyilatkozta Árpa a napilapnak.

A színész nem értette, és most sem érti miért indult ellene nyomozás. Egy korábbi rendőrségi közlemény szerint a színész neve egy másik razzia során merült fel, ezért tartottak nála házkutatást, ám Árpa állítja, valami nem stimmel az ügyben.

„Sosem tagadtam, hogy drogoztam, de nem vagyok díler! A házkutatás után megtudtam, névtelen feljelentés miatt jöttek ki hozzám. Már akkor tudtam, hogy egy korábbi barátnőm állhat az egész mögött. Fél évvel később kaptam egy papírt a feljelentés szövegével, amelyben az állt: „én látom el az egész hazai celebvilágot droggal”. Ezt egyszer szó szerint mondtam az exemnek, de csak viccből. Innentől viszont egyértelmű volt, hogy ő tette a feljelentést. Nem meglepő, miután szakítottam vele, megígérte, hogy pokollá teszi az életemet” - árulta el Árpa, aki boszorkányüldözésnek titulálja az esetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin