Létrehozva: 2016.02.18.

Meglepő fordulat Szulák Andrea és volt párja kapcsolatában

Szeptemberi szakításuk után azt hihettük Szulák Andrea szavaiból, hogy egy életre elege lett gyermeke apjából. Ám most kiderült, hogy remek viszonyt ápolnak.

Tavaly szeptemberben teljesen váratlanul elhagyta gyereke apját Szulák Andrea. A hírek pedig arról szóltak, hogy véglegesen összevesztek az egykori szerelmesek, és a művésznő egyedül fogja nevelni közös lányukat. Az elmúlt hónapokban azonban sok minden megváltozott, és a felek megenyhültek.

Ugyanis Gábor azt mesélte a Story magazinnak, hogy tisztáztak mindent, és remek a viszonyuk. Már nem foglalkoznak azzal, hogy ki vagy mi miatt szakítottak. Egyedül az fontos nekik, hogy a kilenc éves Rozinának minden a legjobb legyen az új helyzetben.

"Ez az időszak Andreának, és nekem sem könnyű, de az élet nem áll meg. Csak az a lényeg, hogy a kislányunknak jó legyen. Teljesen kulturált, sőt, kimondottan jó a viszonyunk egymással. Mindig megbeszéljük a gyerekkel kapcsolatot dolgokat, és van, hogy közös programokat is szervezünk" - mondja a taxisofőrként dolgozó férfi.

A színész-énekesnőt az sem zavarja, hogy egykori párja már egy másik nővel él szerelemben, miközben neki még senkije nincs. Gábor Agócs Juditba szeretett bele röviddel azt követően, hogy Andrea elhagyta. A színésznővel remekül megvannak, de egyelőre nem mutatta be Szulákkal közös lányuknak, mert az még túl korai lenne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin