Létrehozva: 2019.08.31.

Megható, ezért indított adománygyűjtést az Exatlon sztárja

Esztergályos Patrik átértékelte az életét.

Esztergályos Patrik, az Exatlon egykori sztárja sem hagyja szó nélkül az Amazonas vidékén hetek óta pusztító tűzvészt, ezért Facebook-oldalán egy adománygyűjtést indított. Patrik kezdeményezéséhez rengetegen csatlakoztak, már több mint százezer forint gyűjt össze, ám a párbajtőröző nem áll meg ennyinél. Célja, hogy félmillió forinttal támogathassa az Amazonas vidék megmentését.

Fotó: TV2

„Pár napot Erdélyben barangoltam, és átértékeltem minden egyes pillanatát az életnek. Szeretném látni felnőni a gyerekeimet és unokáimat. Hosszú távra tervezek. Sajnálattal hallottam, hogy az Amazonas nagy része leégett. Próbáljunk tenni azért, hogy megfékezzük vagy csökkentsük a tüzet! Az Amazon Watch részére gyűjtök adományokat, és a hozzájárulásoddal te is sokat tehetsz az ügyükért. Mindegy, hogy keveset vagy sokat adsz, a legkisebb összeg is számít” – fogalmazott felhívásában a fiatal sportoló, amit ide kattintva tudsz megnézni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin