Létrehozva: 2016.10.27.

Megható: Beteg feleségével ünnepli születésnapját Szacsvay László!

Csütörtökön töltötte be 69. életévét a nemzet színésze. A feleségével történt szomorú esemény ellenére igyekszik az életben a derût, az örömet megtalálni.

Különleges nap október 27-e a Jászai Mari-díjas színész életében. Kollégája elárulta: nagy vágya volt, hogy születésnapját beteg feleségével tölthesse. Még mindig nem szívesen beszél a történtekről, a magánéletükről, néhány dolgot mégis lehet tudni róluk.

"Hatalmas a szeretet és a harmónia közöttük. Tulajdonképpen csak egymásra számíthatnak az életben, megbecsülnek minden pillanatot, amit együtt tölthetnek. Hiába a tragédia, mégis tudnak mosolyogni egymás társaságában.

Tudom, hogy Szacsinak az volt az egyetlen kívánsága, hogy ezt a napot békében, feleségével ünnepelhesse, örülök, hogy ez most valóra is válik

- árulta el a %RIPOST%-nak a színész munkatársa.

Egy rehabilitációs intézetben kezelik Szacsvay László feleségét, aki több mint egy évvel ezelőtt zuhant ki negyedik emeleti otthonuk ablakából. Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett, a csodával határos, hogy ilyen szépen felépült. A nemzet színésze gyakran együtt tölti idejét beteg nejével, akit olykor néhány napra haza is vihet a kórházból. Nemrégiben lefotózták a házaspárt, akik éppen sétára indultak a közeli parkba. Nagyon szeretik egymást, a művész mindent megtesz azért, hogy Klaudia a lehető legjobb körülmények között gyógyulhasson. Ugyan egyelőre kerekesszékben tud csak közlekedni, egyáltalán nem kizárt, hogy állapota a rehabilitáció során jobbra fordul majd. Addig is türelmesen várnak, és igyekeznek az örömteli pillanatokra összepontosítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin