Létrehozva: 2021.03.06.

Végre tisztán látunk: ezért gyűlöli egymást Meghan Markle és II. Erzsébet

Egyre nagyobb az ellentét a királyi család és Harry herceg felesége, Meghan Markle között. A helyzeten a pár közelgő interjúja sem segít.

Meghan Markle és Harry herceg 2018-ban mondták ki a boldogító igent, ekkor pedig már nem választotta el őket túl sok attól, hogy a királyi családnak is hátat fordítsanak. Az ellentétek szépen lassan átcsaptak háborúskodásba a hercegi pár és az uralkodó család között, hamarosan pedig arra is fény derül, hogy Meghanék miért szigetelődtek el teljesen tőlük. Vasárnap ugyanis bemutatják Oprah Winfrey interjúját, melyben részletesen beszélnek majd a döntésük okairól.

Meghan Markle és a királyi család között forrnak az indulatok / Fotó: Getty Images

2019 júniusában kezdett el terjedni a hír, hogy Harry és Meghan az udvartól külön utakon jár, ám leginkább a hercegné októberi interjúja nyitotta fel az emberek szemét, mikor arról beszélt, hogy fizikailag és lelkileg is a padlón van. Pár hónappal később, 2020 januárjában pedig meglépték a váratlant: visszaléptek az uralkodói feladatkörüktől. A döntést azzal indokolták, hogy pénzügyileg függetlenedni szeretnének a családtól.

A királyi családot érzékenyen érintette a bejelentés

A Buckingham-palota által kiadott nyilatkozat nem volt ennyire egyértelmű, ugyanis ekkor úgy fogalmaztak, hogy a tárgyalás a hercegi párral még mindig folyamatban van, és ilyen bonyolult ügyekben csak hosszú tanácskozás után születhet határozat.

Egyes információk szerint Harry és Meghan Markle korábban semelyik családtaggal nem tárgyalt a személyes terveikről, tehát szándékosan félrevezették a Buckingham-palotát. A helyzetre való tekintettel a királynő egy csúcstalálkozót hívott össze, hogy megvitassák a herceg ügyét, azonban nem jutottak dűlőre.

Ekkor szárnyra kapott az a hír is, hogy Harryék nem képviselhetik tovább a királynőt. Idén februárban azonban a palota hivatalosan is bejelentette, hogy a pár nem marad a királyi család dolgozó tagja.

Furcsa hírek terjednek a palotában a hercegi párról

Meghannal kapcsolatban többször is elterjedt, hogy nem bánik megfelelően az alkalmazottakkal, ráadásul ez Harryről is elmondható volt.

Az első bomba akkor robbant, mikor az egyik segéd zaklatónak nevezte Harry herceg és Meghan hercegné viselkedését. Elvileg két személyi asszisztenst, valamint egy harmadik személyzeti tag önbizalmát is összezúzták. Meghan azonban tagadta a vádakat, szerinte a Buckingham-palotának az az érdeke, hogy befeketítsék a nevét.

Amellett sem lehet elmenni, hogy egyes információk szerint Harry ráüvöltött a királynő öltöztetőjére, Angela Kellyre, amikor a nő Meghan esküvői tiarájának méretre szabásán fáradozott.

A palota vizsgálatot indított mindegyik ügyben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin