Létrehozva: 2022.01.07.

Megdöbbentő titkot árultak el Damu Rolandról

Damu Roland színész mégsem vált el feleségétől, kislánya anyjától, ellentétben a korábbi hírekkel.

Szerző Ripost

Katalint, Damu Roland kislányának gyámját a színész halála óta folyamatosan támadják. Például azzal, hogy nem mondta el a kis Majának: édesapja elhunyt, erre pedig alapos oka van.

Damu Roland
Fotó: Bors

„Nem ismeri az apukáját, mit tudtunk volna neki mondani? Roland az egyik interjújában utalt arra, hogy nem is az ő gyereke, pedig csak rá kell nézni a kislányra, kiköpött apja! – mondja felháborodva Katalin. – Maja egy kiegyensúlyozott gyermek, és szeretném, ha ez így is maradna.”

„Mi is a hírekből értesültünk, hogy Roland elhunyt, senki nem hívott föl. A Damu családdal teljesen megszakadt a kapcsolatunk egy családi konfliktus után. Maja időnként szokta őket hiányolni, mert korábban naponta látogatták őt, most már egyáltalán nem” – folytatja Damu feleségének testvére, aki a jövőben sem szeretné már rendezni a megromlott kapcsolatokat.

Az asszony elárult egy családi titkot is: azt, hogy testvére mai napig a színész felesége. Ez azért is elképesztő, mert a sajtó azt írta, Damu és Edina kapcsolata 2016-ban, nem sokkal kislányuk születése után annyira megromlott, hogy elváltak. Katalin szerint Roland nem akarta felbontani a házasságot. Hogy miért, az a Bors szombati számában olvasható!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin