Létrehozva: 2018.06.16.

Megállították a rendőrök, újra nagy csapás érte a Viszkist

A múlt hétvégén vidéken állították meg Ambrus Attilát a rendõrök, nem tagadta a történteket.

Szegeden vendégeskedett egy hete egy fesztiválon a Viszkis, itt követte el a nagy hibát! Nem merte autóját a Tisza partján hagyni, úgy gondolta, hiába fogyasztott alkoholt, pár száz métert mégis vezet.

Három napig voltam egy rendezvényen, szombatról vasárnapra pedig az autómat akartam átvinni a szállásomra, mert nem akartam ott hagyni, ahol parkoltam, mivel ott már nem őrizték

– kezdte a Blikknek Ambrus Attila, aki hozzátette: ivott, de nem volt részeg.

"Két pálinkát, azaz két felest ittam még este, az igazoltatás pedig másnap hajnalban történt. Nem arról volt szó, hogy mattra ittam magam, nem voltam részeg. Amikor a hídon mentem át, akkor állítottak meg. Megfújtam a szondát, és ennyi. Gyakorlatilag mindenkit szondáztattak, tehát nem engem szedtek ki a sorból, ők csak végezték a dolgukat, nem is lázadtam ez ellen, volt bennem alkohol. Õk tették a dolgukat, én meg elkövettem ezt a hibát, hogy nem mertem ott hagyni a kocsimat. Nem volt a szondáztatás után vérvétel vagy bármi vizsgálat, a helyszínen minden megvolt.

Elvették a jogosítványomat

– ismerte el a lapnak Ambrus, aki megemlítette: most nincs könnyű helyzetben, ugyanis sok helyre jár, sok programja van, ezeket pedig autó nélkül nehéz megoldani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be