Létrehozva: 2020.02.11.

Még mindig nem százszázalékos Nagy Feró térde

A Beatrice frontemberét egy évvel ezelőtt műtötték meg a térde miatt.

Nagy Feró még tavaly februárban feküdt kés alá a fájós térde miatt. A zenész a műtét után viszonylag gyorsan felépült, hiszen pár órával a beavatkozás után már A Dal zsűriasztalán táncolt. Szerencsére az orvosok jó munkát végeztek, Ferót az operáció óta nem kínozzák elviselhetetlen fájdalmak, ám azt bevallotta, hogy térde még mindig nem százszázalékos.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Egész jól vagyok, de azért azt bevallom, hogy a térdem nem szuperál száz százalékon. Nyilván nem várhatom el, hogy úgy működjön, mint fiatal koromban, szóval ezzel nincs is gond. Járok folyamatosan kontrollra, figyelnek rám, szóval mondhatni minden rendben! De nem is lehetne másképp, hiszen az unokáim mellett fontos az állóképesség, és ahhoz nagyon jól asszisztál a térdem. Muszáj tartanom velük a lépést!” – fejtette ki Feró, akinek tavaly két hobbijáról, a fociról és a síelésről is le kellett mondania a fájós lába miatt, ám ezeket most már bepótolhatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin