Létrehozva: 2021.08.09.

Hoppá: kiderült, mit gondol Marsi Anikó új szerelméről Palik László és két gyermeke

Úgy tudni, hogy Palik László és Gábor már találkoztak. Marsi Anikó gyermekei sok időt töltenek együtt anyjuk választottjával.

Június elején érkezett a hír, hogy 16 év házasság után különköltözött Marsi Anikó és Palik László. Nem sokkal később pedig arra is fény derült, hogy a Tények műsorvezetőjének életében új szerelem van kialakulóban. Méghozzá nem más a párja, mint Szulák Andrea gyermekének az édesapja, akinek Agócs Judit színésznőtől is van egy gyermeke.

Fotó: Ripost

Marsi Anikót és Gábort egyre több helyen lehet látni együtt, a legtöbbször Anikó fiainak a társaságában – írja a Blikk, hozzátéve, hogy értesüléseik szerint a televíziós gyermekei annyira megszerették Gábort, hogy szinte minden szabadidejüket négyesben töltik. Sokszor futnak a Normafán, illetve horvátországi pihenésük alatt is látták őket négyesben. A lap informátora szerint egy budai vendéglőben tartott rendezvényen jelentek meg nemrég a szerelmesek, ráadásul ezúttal sem kettesben, hanem Anikó fiaival érkeztek egy régi barát születésnapi bulijára.

„Nagyon boldognak tűntek, teljes a harmónia és az egyetértés a fiúk és Anikó új párja között. Sokat mosolyogtak és nagyokat nevettek, olyanok voltak, mint egy igazi család. Szemmel látható volt, hogy a fiúk szeretik Gábort és nem tekintik idegennek„ – mondta a Blikknek az informátor. „Szemlátomást nagyon örültek annak, hogy ismét láthatják egymást. Nagy volt a boldogság, összeborultak, ölelkeztek. A születésnapon Anikó bemutatta Gábort is a nagy társaságnak, legalább huszonöten voltak, és barátsággal fogadták a férfit, aki egy hatalmas virágcsokorral a kezében érkezett. Nekem végig úgy tűnt, hogy bár Gábor nem ismerte Anikó barátait, ennek ellenére nagyon jól érezte magát az összejövetelen. Sokat foglalkozott Anikó fiaival is.”

Egy, a családhoz közelálló barát szerint egyáltalán nem szokatlan, hogy Marsi Anikó együtt érkezett a fiaival a születésnapra, hiszen a különválás ellenére Vince és Vilmos az édesanyjuknál maradtak.

„Nem igaz, hogy az apjuknál élnek a gyerekek. Anikó és Laci továbbra is a legnagyobb egyetértésben, közösen nevelik a fiúkat, akik rengeteget látják az édesapjukat. Laci sokat van velük, igyekszik annyi időt tölteni a gyermekeivel, amennyit csak tud, de a gyerekek továbbra is Anikóval laknak, ahol Gábor egyre gyakoribb vendég” – nyilatkozta a lapnak a barát, aki elmondta, hogy Palik László már találkozott Anikó új választottjával és nagyon szimpatikusnak találta a férfit.

A lap megkereste Marsi Anikót, aki éppen Gáborral volt, de nem kívántak nyilatkozni, viszont azt elismerték, hogy már egy ideje egy párt alkotnak és szeretik egymást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna