Létrehozva: 2019.05.20.

Már a visszatérésről beszél Demjén Rózsi

Demjén Ferenc óriási energiákat mozgósít, hogy mihamarabb végleg maga mögött hagyja az év eleje óta tartó rossz idõszakot.

Remek híreket kapott a %RIPOST% Demjén Ferenc felépülésével kapcsolatban! A legendás zenész öt nappal ezelőtt folytathatta az év eleji csípőműtétje utáni rehabilitációját, amit május harmadikán egy agyérgörcs szakított félbe. Egy héten át altatták a Pécsi Idegtudományi Intézetben, majd néhány napig az intenzív osztályon ápolták, ebben az időszakban nem mozoghatott, ami viszont a csípőjének nem tett jót. Most azonban már egy rehabilitációs intézetben lábadozik, itt tölti a következő hónapokat.

"Már arról beszél, milyen jó lesz újra a színpadon állni. Abban bízik, nem kell sokáig várnia arra, hogy újra találkozhasson a rajongóival.

Sőt, már most tervezgeti, hogyan képzeli el a visszatérő fellépését.

Ehhez azonban kettős rehabilitációra van szükség, a csípője és az agyérgörcs miatt is van min dolgozni, és ez a folyamat várhatóan heteket vesz igénybe. Biztató, hogy Rózsi mindent és még annál is többet megtesz a gyógyulásáért, de ezalatt nyugalomra van szüksége”

- mondta informátorunk. A %RIPOST% napilap hétfői számában további részleteket tudhatsz meg a legendás zenész állapotáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin