Létrehozva: 2016.01.30.

Lángol a szerelemtől a Megasztár egykori üdvöskéje

Mindenki szerette, mindenki drukkolt neki a tehetségkutatóban. Akkor még kislány volt, ma már nagylány és szerelmes.

2010-ben a zsűrit és a közönséget egyaránt elbűvölte az akkor még csak 10 éves kislány, Patai Anna.

A bájos kislány ma már 16 éves tini, és énekesnőként lép szombat este A Dal színpadára Colors című dalával.

A Blikknek azt is elárulta, hogy szerelmes és szíve választottja, akit még a szülei is elfogadtak, teljes gőzzel szurkol neki.

Négy hónapja van egy barátom, akit természetesen már a szüleimnek is bemutattam

- mesélte Anna, hozzátéve, hogy mindketten izgultak, amikor megtörtént a nagy találkozás, ami szerinte természetes is, hiszen ki ne érezne így, amikor először viszi haza barátját bemutatni.

De az izgalom feleslegesnek bizonyult, hiszen mindenki jól vette az akadályokat, mondta el a napilapnak vidáman Anna, aki nyáron tölti be a 17. életévét.

A magát a kortársainál komolyabbnak tartó lány nem szokott partizni.

Persze néha előfordul, hogy iskolai szervezésű buliba elmegyek, de egyébként nem járok az éjszakába. Ez nem azért van, mert anyu és apu annyira szigorúak lennének, hogy nem mehetek, én nem igénylem ezt

- magyarázta a fiatal énekeső a Blikknek.

Egy dolog volt mindig is fontos számára az éneklés mellett, mégpedig a tanulás.

A tinilány, aki humán tagozatú gimnáziumba jár és két év múlva érettségizik,  izgatottan várja A Dal szombat esti adását, hiszen végre megmutathatja a dalát a nagyközönségnek is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett