Létrehozva: 2017.07.08.

Különköltözött Hujber Ferenc és Cynthia!

A színész és felesége áprilisban került célkeresztbe, amikor kiderült, hogy Hujber túlzásba vitt egy családi veszekedést.

Úgy tűnik, nem tettek jót az elmúlt hónapok botrányai Hujber Ferencnek és feleségének, Cynthiának. A családanya nagybátyja szerint már nem él egy fedél alatt a házaspár. A döntésnek valószínűleg köze van ahhoz, hogy Hujber ellen áprilisban nyomozni kezdett a rendőrség kényszerítés gyanúja miatt.

Évek óta sejteni lehet, hogy viharos Hujber Ferencék házassága, de három hónappal ezelőtt olyasmi történt, ami alapjaiban változtatta meg a család életét. A színész ellen kényszerítés bűntette miatt kezdett nyomozni a szentendrei rendőrség.

Lapinformációk szerint miután a két kiskorú gyermekük is tanúja volt a családi botránynak, a gyámhatóság is vizsgálódni kezdett az ügyben. Sokan nem értették, hogy történtek ellenére a házaspár miért nem válik el és kezd külön-külön új életet. Nos, úgy tűnik, elindultak ezen az úton.

Legalábbis erre engednek következtetni Cynthia nagybátyjának, Tasnádi Péternek a szavai.

Szó sincs békülésről, nem élnek együtt 

– jelentette ki a vállalkozó, ennél többet azonban nem szeretett volna mondani a családi viszályról.

Talán így lesz a legjobb, hiszen korábban maga Hujber Ferenc ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy otthon időnként az erőszaktól sem riad vissza.

Évekkel ezelőtt állítólag egy veszekedés során egy széket akart Cynthiához vágni, aztán végül inkább az ajtóra célzott.

Hogy meddig nyomoznak még Hujber ellen és mi vezetett addig, hogy a színész idáig eljusson, elolvashatod a szombati %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin