FÜLES

Jól szervezett bűnbanda húz hasznot Kordáékból, ezt teszik sunyiban

Két éve működik egy csoport, melynek tagjai videóra rögzítik az énekes házaspár majd minden koncertjét, a felvételeket pedig pénzért árulják. Klárikáék szerint a szervezetten működő elkövetők ellen nem könnyű még a jog eszközeivel sem fellépni.
  • Szerző: Doris

Ritkán emeli fel a hangját a híres Korda-házaspár, ha nem tetszik nekik valami, mert jobban szeretik a békét, mint a konfliktusokat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor kénytelenek határozottan megvédeni magukat. Főleg akkor, amikor azt érzik, hogy a nevüket felhasználva csapják be a rajongóikat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Jól szervezett bűbanda húz hasznot Kordáékból, ezt teszik sunyiban

Fotó: Bors

A napokban Balázs Klári egy bosszús hangvételű posztban számolt be a hivatalos Facebook-oldalukon egy olyan jelenségről, aminek a fele sem tréfa:

„Kedves Rajongóink! Tudomásunkra jutott, hogy minden koncertünket videóra vesznek és DVD vagy egyéb formában értékesítik! Egy bizonyos csoport rendszeresen jár emiatt a koncertjeinkre. Természetesen ez nemcsak ránk nézve jogsértő, hanem az Artisjus Jogvédő Irodának is el kell majd számolniuk, és az EJI Előadói Jogvédő Irodá­nak is jogdíjat kell fizetniük minden dal után. Mi ezekhez az anya­gokhoz a nevünket nem adtuk és nem adjuk! A minőségért és semmi egyébért felelősséget nem vállalunk! Kérjük, akik ilyen DVD-t vagy CD-t vásárolt, nálunk ne reklamáljanak!”

Klárika a Bors megkeresésére elmondta: ügyvédhez fordulnak az igazságtalanság miatt.

Fotó: Bors

„Azzal nincs semmi baj, amikor valaki a koncertjeinken saját részre emlékbe készít fotókat vagy rövid videókat. Én nem el­lenük tiltakozom, velük semmi baj sincs, ez természetes dolog. De az, aki haszonszerzés céljából rögzíti, kereskedelmi forgalomba hozza, az bűnöző, törvényt sért” – mondta feldúltan a Borsnak Balázs Klári, majd így folytatta:

„A napokban kaptam egy fülest, hogy kéz alatt árulják a koncertfelvételeinket. Pár ezer forintot kérnek egy nagyon rossz mi­nőségű, remegő kézzel felvett anyagért, de sajnos még így is vannak olyanok, akik szívesen megveszik. Őket sajnálom igazán! Mert nem azt kapják a pénzükért, amit érdemelnének” – méltatlankodott az énekesnő.

Klárika és Korda György azt is tudni vélik, hogy kik állhatnak az illegális üzlet hátterében:

„Ők egy több tagból álló csoport” – mondja Klári. „Tudom, hogy hihetetlen­nek tűnik, de eljönnek az összes koncertünkre, az ország végébe is csak azért, hogy rögzíthessék a bulit. Az első sorokban állnak, végig kamerával a kezükben. Ha finoman rájuk szólunk, egyszerűen nem veszik magukra. A YouTube tele van ezekkel a felvételekkel, mondjuk meglepetésemre van olyan is, amelyik HD minőségű, és a felvételből egyértelműen ki­derül, hogy a fellépés helyszínén dolgozó em­ber rögzíthette. A kordonon belül áll, vagyis centikre a színpad előtt… Ő legalább nem pénzért árulta, de így sincs rendben, hogy az engedélyünk nélkül feltölti egy negyvenöt perces komplett műsorunkat” – nyilatkozta Klárika.

Az énekes házaspár úgy döntött, fellépnek a csoport ellen, hogy ne csaphassák be többé a rajongóikat.

„Jogi útra tereljük az ügyet, bár még így sem lesz könnyű véget vetni ennek a dolognak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne károsíthassák meg sem a nézőinket, sem minket.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?