Létrehozva: 2021.03.03.

Kökény Attila elárulta, ezért nem vállalt több gyermeket a feleségével

Kökény Attila a Jakupcsek Plusz műsorában mesélt a gyermekvállalásról, és arról, milyen fiatalon nagypapának lenni.

Kökény Attila két csodaszép unoka büszke nagypapája! Az énekes 45 éves volt, mikor megérkezett a két csöppség az életébe, és bár előtte még ő is elgondolkozott a gyermekvállalásról, végül feleségével lemondtak erről a tervükről.

Kökény Attila már két csoda szép unokával büszkélkedhet.
Fotó: Jakupcsek Plusz

„Tervbe vettünk még egy gyereket, aztán bejelentette a lányom, hogy terhes. Ekkor lemondtunk erről az egészről, hiszen így megvan nekünk is a babázás, csak nem mi nevelünk. Hanem mi csak kényeztetünk, átjárunk hozzájuk. Jobb ez így” – kezdte Jakupcsek Gabriella műsorában Kökény Attila, majd hozzátette: unokáival minden nap találkozik.

„Nálunk az a rendszer, hogy minden nap találkozunk. Most a járvány miatt nincsenek fellépések, így nincs semmi dolgom. Reggel felkelek, a lányom hív és beszélgetek a gyerekkel, aztán elkészülök és átmegyek hozzájuk. Tőlük pedig megyek a másikhoz. A későbbiekben, ha a lányomék elköltöznek, akkor nyilván nem lesz ez a rendszeresség, de heti 3-4 alkalom mindenképpen lesz” – fogalmazott az énekes, akiért rajonganak az unokái. Szerda este az ATV-n látható Jakupcsek Plusz 20:30-tól kezdődő adásában Kökény Attila ráadásul még több érdekességet is elárul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin