Létrehozva: 2016.07.07.

Kitűzte a bíróság a Piramis-per időpontját! Som Lajos nem kegyelmez!

Kínos idõszak kezdõdött a legendás zenekar életében. Som Lajos még februárban határozta el, hogy jogi lépéseket tesz egykori barátai ellen. Hogy miért, arról bõvebben mesélt a Ripostnak!

Som Lajos állítása szerint 5 év alatt 123 milliót kaszált az a zenekar, ami ma is Piramis néven fut. Hattagúak, de közülük csak három zenész alapító, a többi újonnan csatlakozott hozzájuk. Mindez azért fáj a betegeskedő basszusgitárosnak, mert a Piramis név az ő tulajdona, részesedést pedig egyáltalán nem kapott a fellépések után. Csekkjeit is csak nagyon nehezen tudja fizetni. Februárban beperelte egykori barátait, azóta most van először fejlemény az ügyben.

Végre kitűzte a bíróság a tárgyalás időpontját! Az ügyvédem szerint nem tart majd sokáig, hogy megszülessen az ítélet. Huszonöt milliót követelek tőlük!  Július tizenötödikén lesz a nagy nap!

Tudom, hogy nekem van igazam, ez nem kérdés! Meg fogom nyerni azt a pénzt, ami engem illet" - mondta határozottan a %RIPOST%-nak a 68 éves zenész, aki azt mondja, már nem haragszik senkire, pusztán szeretné megkapni azt az összeget, ami megmentheti a további anyagi gondoktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin