Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.19.

Kiszivárgott: szakított a közkedvelt magyar sztárpár

Információink szerint zátonyra futott Muri Enikõ párkapcsolata! Pedig a 28 éves színész-énekesnõ csak a nyár közepén jelentette be, hogy újra boldog Cseke Katinka exférje mellett. Mi történhetett?

A %RIPOST% megtudta, Muri Enikő és párja, Patonai Norbert három hónapnyi együttlét után szakítottak!

A színésznő nem is olyan régen, augusztus 7-én osztotta meg ismerőseivel a Facebook-oldalán, hogy két év szingliség után újra boldog párkapcsolatban él. Ezután a nagyközönség előtt sem titkolózott tovább. Augusztus 19-én a több mint 22 ezres követőtáborral rendelkező Instagram-oldalán közzé tette az első közös fotójukat, amelyen szerelmesen ölelte párját. A bejegyzésből az is kiderült, hogy még Fertődre is leutazott, hogy meglepje Norbit.

A friss szerelmesek elválaszthatatlanok voltak egymástól! Olyannyira, hogy az ismert táncos, aki mellesleg Cseke Katinka exférje és kamasz lányának édesapja, szinte minden alkalommal elkísérte Enikőt a turnéira, de kéz a kézben andalogtak Budapest utcáin is. Az énekesnő teljesen kivirult Norbi mellett, sugárzott a boldogságtól és kiegyensúlyozottabb volt, mint valaha.

Egy biztos: a munkakapcsolatból tiszavirág életű szerelem lett. Az érzelmek villámgyorsan fellángoltak közöttük, a jelek szerint hamar ki is hunytak.

Erről a további részleteket elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban