Létrehozva: 2015.12.01.

Kínzó rosszullétek gyötrik Damu Roland terhes nejét

Két éve kelt egybe a börtönben a színész és szerelme, Edina. Mióta a Jóban Rosszban egykori sztárja szabadult, a házaspár minden álma egy kisbaba volt. A vágyuk teljesült, a Ripostnak vallottak elõször arról, milyen nehézségekkel kell szembenézniük az örömteli pillanatok közepette.

Már négy hónapos terhes Damu Roland felesége, Edina. A szerelmesek a %RIPOST%-nak vallottak az áldott állapot időszakának szépségeiről és gyötrelmeiről.

"Örömmel erősítem meg a hírt, hogy a feleségem állapotos, és mivel elmúlt már negyvenéves, valamint a születendő kislányunk az első babája lesz, ezért többszörösen veszélyeztetett terhes. Ettől függetlenül nem hagyja el magát! Nagyon erős, életvidám nő! Főz, mos, takarít, a baba pedig nagyon szépen fejlődik, május elejére várjuk. A családban már többször előfordult koraszülés, így Edinának is van esélye erre. Bízunk a legjobbakban" - árulta el a színész, akinek hangján is hallatszott: majd kicsattan a boldogságtól, annyira örül születendő gyermekének. A házaspárnak azonban sajnos kisebb-nagyobb nehézségekkel szembe kell néznie ebben a szép időszakban is.

Csórók, szegények vagyunk, de hiszünk benne, hogy hamarosan lesz ez másképp is. Edina naponta 6-7-szer eszik, esténként szokott rájönni a rosszullét, de összességében jól van. Ami érdekes: az állapotos nőknél szokásos labilis érzelmi állapot nálam jelentkezik, nem pedig nála. Képes vagyok elérzékenyülni egy filmen, és igazából bármin...

- mondta a %RIPOST%-nak a Jóban Rosszban egykori sztárja, aki egyébként már két gyermek édesapja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin