Létrehozva: 2016.04.22.

Kiderült: Ezért zárták el a többi betegtől Kulka Jánost!

Múlt hét kedden rohammentõ szállította kórházba a színészt agyi infarktussal. Állapota csak nagyon lassan javul, de mindenki bízik mihamarabbi felépülésében. A Ripost megtudta: speciális körülmények között gyógyítják Kulkát!

Egyelőre csak az alapszavakat képes kimondani, az összefüggő beszéd még nem megy a színésznek. Bal keze nem mozog, és nyelni sem tud: gyomorszondán keresztül táplálják. Az Országos Idegtudományi Intézetben mindent megtesznek Kulka János gyógyulásáért.

Külön kórteremben fekszik, a többi beteg sem láthatja. Mindenki szeretné elkerülni, hogy Jánosnak megzavarják a nyugalmát, hogy a csodájára járjanak.

A gyógyulására kell koncentrálnia, csak a legközelebbi hozzátartozókat, barátokat engedik hozzá közel. Ez teljesen érthető egy ismert ember esetében" - mondta a %RIPOST%-nak a Kossuth-díjas művész barátja, aki úgy látja, napról napra javul Kulka állapota.

"Egyelőre még nem tudnak semmi biztosat mondani az orvosok arról, mennyi időre lesz szüksége a teljes gyógyuláshoz. Egy év rehabilitáció legalább kell majd" - tette hozzá a színész ismerőse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett