Létrehozva: 2017.01.12.

Kiderült: Ezért került kórházba Korda György

Gyuri bácsi lelkesen készült 78. születésnapjára, a nagy ünneplés azonban idén elmaradt.

Korda György január 4-én töltötte be 78. életévét, a jeles nap azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Az örökifjú énekest hetek óta kínzó lábfájás gyötörte, felesége, Balázs Klári pedig már nem bírta tovább nézni a szenvedését. Így történt, hogy ünneplés helyett Korda a kórházban kötött ki.

"Az ünnep napján Klárika nem engedte, hogy tovább húzzam-halasszam a beavatkozást, ezért rám szólt, hogy azonnal menjünk be az egyik magánkórházba. Egy apró műtétről volt szó, a körömágyammal volt gond a lábamon"

- kezdte a hot! magazinnal Gyuri bácsi, aki annak ellenére reszketett a félelemtől, hogy tudta, csupán rutinműtétről van szó.

"A doktor először fertőtlenítette a lábujjamat, én viszont annyira félek a fájdalomtól, hogy erősen szorítottam az ágy két szélét. Ezután kaptam ez érzéstelenítő injekciót, ami viszont annyira kellemetlen volt, hogy véresre haraptam a szám szélét. Négy perccel később a gyógyszer kifejtette hatását, így könnyedén elvégezték a beavatkozást"

- magyarázta Korda, aki még aznap hazamehetett a kórházból, Klárika pedig este egy mennyei túrótortával engesztelte ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin