Létrehozva: 2018.03.13.

Kiderült az igazi ok: emiatt lett vége a szexi énekesnő kapcsolatának

Egy bennfentes elárulta, egyáltalán nem Selena anyja miatt ment szét az álompár.

Úgy tűnik, ismét véget ért Selena Gomez és Justin Bieber románca. A páros decemberben melegítette fel kapcsolatát egy hosszabb mosolyszünet után. Nem mindenki örült az egymásra találásuknak, az énekesnő és édesanyja, Mandy Teefey folyamatosan vitatkoztak emiatt. Az egyik összecsapás azzal ért véget, hogy az asszonyhoz mentőt kellett hívni, annyira felhúzta magát.

Ezek után nem csoda, ha sokan azt gondolták, a szakítás mögött is Teefey áll. Addig-addig áskálódott Justin Bieber ellen, hogy a lánya jobbnak látta, ha elhagyja az énekest.

Ezt azonban egy bennfentes tagadja. A párnak ugyanis megvoltak a saját problémáik, sokat vitatkoztak. "Folyamatosan se veled, se nélküled kapcsolat volt köztük. Hol összevesztek, hol kibékültek. Nem tudtak lenyugodni. Nem lennék meglepve, ha pár héten belül ismét együtt lennének" - nyilatkozta a párhoz közel álló forrás.

Mandy Teefey korábban azt nyilatkozta, valóban nem boldog attól, hogy Selena újra Bieberrel jár. "De nem szólok bele az életébe, Selena azt tesz, amit csak akar, amíg boldog, egészséges és biztonságban van."

Egy másik forrás ugyanakkor azt mondta, Bieber annyira szereti Selenát, hogy csak a lány érdekeit nézi. Tudja, mennyire nem kedveli Selena családja, és azért, hogy ne romoljon meg az énekesnő viszonya a szüleivel, inkább hátrébb lép és szünetet tartanak a kapcsolatukban. Az énekes tudja, hogy Mandy nem bízik benne, és hiába bizonygatta Selena, hogy a fiú megváltozott, neki kell bizonyítania - írta a Daily Mail.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be