FÜLES

Kiderült: Angelina és Brad nem most szakítottak először

A tökéletesnek tûnő kapcsolatuk korábban is megingott, és akkor is úgy döntöttek, hogy nincs tovább. Csak ezt remekül eltitkolták.
  • Szerző: The_M

Az egész világot megdöbbentette, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak, hiszen a sok pletyka ellenére is úgy tűnt, örökre együtt maradnak.

Most pedig kiderült, hogy korábban sem voltak teljesen ok nélküliek a szakításukról szóló szóbeszédek. 2014-ben ugyanis egyszer már véget vetettek a románcuknak.

Az Oscar-gálát követően annyira összevesztek, hogy pontot tettek a közös életük végére. Brad ugyanis azzal vádolta Angelinát, hogy féltékeny rá, amiért producerként Oscart kapott, és mindent megtett, hogy elrontsa a 12 év rabszolgaság című film stábjának örömét.

Akkor azonban nemcsak sikerült teljesen titokban tartaniuk a kapcsolatuk átmeneti végét, de ki is békültek. Sőt, még abban az évben összeházasodtak. A boldogságuk azonban nem tartott örökké.

És ezeket olvastad már?