Létrehozva: 2018.07.16.

Kiborultak a rajongók, nem tudhatják, mikor temetik Paudits Bélát

A június 13-án elhunyt színész utolsó kívánsága az volt, hogy egy jeltelen tömegsírba temessék, ezt a vágyát azonban nem teljesítették a hozzátartozói. Sõt, most úgy döntöttek, megtagadják a lehetõséget a színész tisztelõitõl, hogy méltóképpen búcsúzhassanak el kedvencüktõl.

Nem tudni, miért, de egyre biztosabb, hogy Paudits Béla hozzátartozói nem akarják, hogy tisztelői elbúcsúzhassanak a Jászai Mari-díjas színésztől.

Paudits testét a múlt héten hamvasztották el, földi maradványait az ozorai temetőben, édesanyja sírjába helyezik majd el. Már csak az a kérdés, hogy mikor?

A %RIPOST% a helyiektől megtudta ugyanis, hogy bár a faluban imádták a színészt, a család ennek ellenére sem akarja, hogy bárki is jelen legyen a temetésen.

"Nagyon fáj ez nekünk, mert Bélust - ahogy mi neveztük - rengetegen szerették itt. Sajnos az egészségi állapota miatt már évek óta nem járt nálunk, de régen rendszeresen megfordult erre. Mindenkivel kedves volt és közvetlen, pedig egy híres színésztől nem ezt várná az ember. Sajnáljuk, hogy meghalt, azt pedig főleg, hogy azt sem engedik, hogy elköszönjünk tőle. Nincs ez így jól..." - mondta el a %RIPOST%-nak szomorúan egy helyi lakos.

A részleteket olvasd el a hétfői %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett