Létrehozva: 2016.07.02.

Keresztes Ildikó és volt férje újra egymásra találnak?

Az énekesnõ és a zenész kapcsolata néhány évvel ezelõtt futott zátonyra, de most talán fordul a kocka.

Keresztes Ildikó és Kicska László huszonöt év után 2012-ben szakítottak. Az énekesnő akkor teljesen összetört, pláne, mivel volt férjére hamar rátalált a szerelem, egy jóval fiatalabb lány személyében.

A zenész viszont négy év után ezt a kapcsolatot is felbontotta, most pedig

sem ő, sem Keresztes Ildikó nem tartja kizártnak, hogy újra egymás mellett kötnek ki.

A Keresztes Ildikó - Egy sokoldalú díva őszinte vallomása című könyvből kiderül, az egykori társak soha nem engedték el egymást igazán.

Azt, hogy ismét egymásra találhatnak, Kicska László sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta - írja a hot! magazin. Ráadásul az énekesnő is csak rébuszokban nyilatkozott.

"A válás óta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, úgy érzem, nagyon ragaszkodik hozzám, és én is hozzá.

Valami azt súgja nekem, hogy lesz még közünk egymáshoz az életben.

És lehet, hogy ahhoz épp ezek az egymás nélkül töltött évek, tapasztalások szükségesek" - vallotta be szintén a könyvben Ildikó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin