Létrehozva: 2017.05.15.

Itt az igazság Kasza Tibi szaltójáról!

Vasárnap este óta ezt találgatja az ország.

Kasza Tibi ismét televízió-történeti tettet hajtott végre...

A Nagy duettből Vastag Csabának és Ábrahám Editnek kellett távoznia vasárnap este, ám a jelek szerint a rajongókat a legkevésbé sem az izgatja, miért pont nekik nem sikerült az újabb kör.

Kasza Tibi ugyanis ismét nagyot dobott.

Néhány hete a lánykérése volt az, ami világraszólóra sikerült - nem csoda, az ország legnézettebb szórakoztató műsorában, élő adásban tette fel kérdését szerelmének, Andinak.

Most, vasárnap este egy Tillával folytatott eszmecserét követően döbbentett le mindenkit, és egész egyszerűen kijelentette: szaltózni a világ legtermészetesebb dolga - legalábbis számára.

A szópárbajt tettek követték, Tibi a színpadon pedig egy szempillantás alatt szaltózgatott keresztül a képernyőn, majd elégedetten ült vissza a helyére.

Hogy mi? - kelnek birokra azóta is egymással az internetes komment-huszárok. Nos, a megoldásról most személyesen az érintett rántja le a leplet!

Az adás előtt két héten át nagyon szigorúan követtem egy speciális étrendet, minden nap becsületesen, órákon át edzettem, futottam, készültem az attrakcióra.

Készen is álltam a produkcióra, de sajnos vasárnap reggel egy picit meghúztam a bokámat, s mivel nem akartam túlterhelni, úgy döntöttem, egy operatőr és egy dublőr segítségét kérem"

- rántotta le a leplet nevetve a nyilvánvaló trükkről A Nagy Duett mókamestere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin