Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.01.

Itt a vége: Most nyílt, de már be is zárják Vajna Tímea üzletét

Alig két nap telt el azóta, hogy Andy Vajna özvegye megtörten vallott anyagi helyzetérõl és már is itt a hír, hogy egyik fánkozóját hamarosan bezárja.

Sokan azt gondolják, hogy Vajna Tímea anyagi gondjai csak mondvacsináltak, hiszen tudják, hogy a belváros egyik legfelkapottabb helyén üzemelteti impozáns fánkozóját és több kisebb üzlet is tartozik a hálózatába. A fél éve elhunyt Andy Vajna özvegye a Tények Plusznak adott megrázó interjújában ugyanakkor elmondta, hogy a Mr. Funk nevű üzletet szó szerint „szétlopták” a korábbi alkalmazottak. Így nemhogy hasznot nem hozott, de főként csak a pénzt vitte. 

Pedig az üzletasszony 2018-ban bővítette is hálózatát, amikor megvásárolta korábbi konkurenciáját, a The Donut Library-t. Májusban éppen Timi jelentette be közösségi oldalain, hogy egy kisebb fánkos standot nyitott Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, ezért is volt furcsa, hogy a Tények interjújában azt mondta: nincs bevétele az édességbizniszből. 

Lapunk kíváncsi volt, mi a helyzet a néhai kormánybiztos özvegyének vállalkozásával, így ellátogattunk a pesti plázába.

„Sajnos én is hallottam, hogy a korábbi alkalmazottak saját zsebre dolgoztak és gyakorlatilag hazavitték a hasznot, de én már az új, lecserélődött gárdához tartozom. Egyébként már csak ma, mert szóltak, hogy holnap már nem nyit ki ez a kis stand. Ennyi volt…”

 - állította érdeklődésünkre a bevásárló központban lévő aprócska üzlet eladója.

Hogy mi a helyzet Vajna Tímea belvárosi üzletével, az kiderül a %RIPOST% napilap csütörtöki számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel