Létrehozva: 2017.01.06.

Itt a vége, Hajdú Péter beadta a válókeresetet

Sarka Kata azt mondja, nem akar háborúzni. Már nincs visszaút!

Lassan a végéhez ér a nyár óta külön élő Hajdú-Sarka házaspár szappanoperája. Bár Péter egy csütörtökön megjelent magazinban kijelentette, hogy számára nem fontos a korábban megszüntetett válóper újraindítása, Kata január harmadikán megkapta a keresetlevelet…

Ember legyen a talpán, aki kiigazodik a fél éve zajló házassági válság zűrzavarában. Decemberben egyszer már elindult, vagyis elindult volna Sarka Kata és Hajdú Péter válópere egy békítő tárgyalással, de mivel a felek nem jelentek meg, a bíróság egyszerűen megszüntette az eljárást. Aztán Hajdú Péterről a napokban felröppentek a hírek, melyek szerint már más mellett keresi a boldogságot.

Ezzel szemben csütörtökön egy hetilap hasábjain közölte, hogy bár nem lát esélyt arra, hogy rendbe hozza házasságát, nincs olyan jellegű kapcsolata sem, ami miatt indokolt lenne ismét beadni a válókeresetet. Kata ezt olvasva döntött úgy, hogy befejezettnek tekinti házasságát, ezt a Facebookon tudatta követőivel.

"Mivel a mai sajtóban olvashattátok, ezért nem mondok újdonságot azzal, ha végre kimondom, hogy Petivel a házasságom véget ért. Az okokról nem szeretnék beszélni sem most, sem a jövőben, kérlek, hogy ezt tartsátok tiszteletben!" – és hozzátette még azt is, nagyon jó érzés számára, hogy ennyien írnak és biztatják! Azt is írja még: "Tudom, hogy minden rendben lesz velünk a jövőben, és megálljuk a helyünket hárman is! Nehéz időszakon vagyunk túl, de az élet engem igazol, hogy jó döntést hoztam!"

– olvasható a posztban. A %RIPOST% ezután kereste meg a kétgyermekes üzletasszonyt, aki meglepő dolgot árult el.

"Valójában tényleg nem akartam ebbe belemenni, de éppen most olvasom újra azt a keresetlevelet, amit elektronikus úton kaptam meg két nappal ezelőtt."

Ez itt tagadhatatlanul egy Péter által beadott kereset, melyben azt kéri, hogy bontsák fel a házasságunkat, mert az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.

"Nos, nincs más hátra, minthogy beleálljak a perbe, de nem készülök „Rózsák háborújára" – mondta Kata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin