Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.10.

Itt a bizonyíték: Hódi Pamelát már nem érdekli Berki Krisztián

Berki Krisztián és új kedvese a héten bejelentették, hogy már az esküvõjüket tervezgetik. Pamela is elmondta a véleményét.

Néhány hete a %RIPOST% elsőként számolt be arról, hogy Berki Krisztián egy titokzatos barna lánnyal randevúzik. Nos, azóta kiderült az is, hogy az izomceleb és Katona Renáta (Mazsi) között olyannyira dúl a szerelem, hogy el sem tudják képzelni az életet egymás nélkül.

Bár a lány házas, egy év kötelék után Berkiért elhagyta a férjét, és mindenhol azt hangoztatja, hogy soha nem érzett még ilyen szerelmet, mint Krisztián iránt. Ezzel a vallomással alig egy hete Krisztián is élt, amivel kihúzta a gyufát gyermeke anyjánál, aki megalázónak tartotta ezt a megnyilvánulást.

Mindenesetre Berkiék szerelmi szappanoperája újabb fordulatot vett. A pár bejelentette, hogy még idén összeházasodnak. A Frizbi felvételén Renáta elárulta: már közölte is Krisztiánnal, hogy mikor kérje meg a kezét. Ezzel kapcsolatban Hódi Pamela eddig hallgatott, lapunk azonban kíváncsi volt az ő véleményére is. Különösen azért, hiszen tavaly ilyenkor még Krisztiánnal a saját nyári esküvőjüket tervezgették.

"Örülök, ha Krisztiánék tényleg kitűzték az esküvő dátumát, de nekem ehhez semmi közöm, én új életet kezdtem. Örülök, hogy megszabadultam ettől az egésztől, egyedül a kislányom érdekel és az ő sorsa”

– mondta felszabadultan Pamela, majd bontotta a vonalat, mert várta a munka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban