Létrehozva: 2016.04.25.

Intézetbe kerülhet Damuék kislánya!

Még mindig bizonytalan, hogy mi lesz Damu Roland kislányának sorsa. A kis Maja szépen cseperedik ugyan, de még a kórházban sem tudják, kinek adhatják majd ki a kislányt.

A gyámhivatal szerint a színész alkoholproblémákkal küzdő felesége, Edina egyelőre nem alkalmas a baba nevelésére, de határozatot még nem adtak ki arról, hogy ki viheti majd haza a gyermeket. Damu anyósa rohangál egyik hivatalból a másikba, de még ő sem tudja mi lesz. Ica mama elkeseredetten nyilatkozta a Blikknek:

– Nem tudnak semmiről az érdi gyámhivatalban, pedig a baba gyönyörűen szopik, már egy kiló kilencven deka, szépen cicizik. Tökéletesen egészséges, a héten, ha elérte a két kilót, ki is adnák, csakhogy senki nem tudja, ki és hová viheti.

Edina, elfogadta, hogy bármikor ellenőrizhetik a véralkoholszintjét, és ha minden rendben lesz, visszakaphatja a kicsi nevelési jogát. De ő sem látja túl rózsásan a helyzetet:

A kislányom mégsem egy szelet kenyér, amit szatyorba teszek. Kínomban már két helyet is bejelentettem lakcímének. 

A pici viszont nem maradhat a szülészeten, a család attól fél, hogy végül intézetbe kerül az elhúzódó aktatologatás miatt.

Damu Roland is szeretné, ha pont kerülne a dolog végére. A Blikknek elmondta, hogy még őt sem értesítették a döntésről. Jelenleg a szakszervezet színészházában lakik, oda nem viheti kislányát, ráadásul munkája miatt nem is tudná gondozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin