Létrehozva: 2017.05.20.

Ilyen lesz Stohl András temetése!

Elkészült a terv, milyen lesz a színész búcsúztatója!

Stohl András arról beszélgetett Papp Jánossal, hogy mindig is nyomasztotta a halál gondolata, egészen addig, míg meg nem ismerte mostani párját.

"Sokáig nagyon féltem a haláltól. Ez onnan ered, hogy gyerekkoromban hétfőnként nem volt televízió-adás. Akkor korán lefeküdtem, és agyaltam. Feküdtem, és hét-nyolc évesen azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem leszek... Ha sokat mondogatom ezt, akkor még most is el tudom magam sírni, de akkor zokogógörcs jött rám, hogy nem észlel engem a világ, nem lesz körülöttem semmi. Akkor odajött anyukám, és elmondtam neki, hogy félek a haláltól. Õ csak annyit mondott, hogy nem kell erre gondolni. Ezzel persze nem segített" - idézte a Blikk a színész szavait.

Papp megkérdezte, hogy hogyan képzeli el a temetését, és mit szeretne, ki mondjon gyászbeszédet, mire Stohl azt válaszolta:

"Eszenyi Enikő biztos ne mondja a gyászbeszédemet. Aki tarthatná, az nem fogja elmondani. Alföldi Róbert nem vállalná el, László Zsolt nem lenne képes végigmondani" - tervezgetett Stohl.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Végleg összeveszett az Omega két zenésze

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán