Létrehozva: 2019.05.07.

Így reagált a rendőrség Lovasi András balesetének ügyében

Az énekes még március 27-én tarolt le egy rendõrautót a Dózsa György útnál.

Továbbra sem hallgatta ki a rendőrség Lovasi Andrást a Dózsa György úti balesettel kapcsolatban.

A Kossuth-díjas énekes még március 27-én okozott balesetet a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében. Letarolt egy rendőrautót. Az ütközés során két rendőr sérül meg, egyikük súlyosabban, a másik könnyebben. Az ügyben büntetőeljárás indult, ám gyanúsítotti kihallgatás azóta sem történt. Megtudtuk, a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az ügyet!

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a nyomozás – szakértő bevonásával – folyamatban van, gyanúsított kihallgatásra nem került sor" – közölte lapunkkal a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

Nem a Dózsa György úti volt az egyetlen baleset, amiben Lovasi András érintett volt. A Kispál és a Borz egykori frontembere korábban saját önéletrajzi könyvében vallotta be, hogy évekkel ezelőtt ittasan ült a volán mögé egy koncert után, és elgázolta a helyi rendőr lányát. Bár a lánynak szerencsére semmi baja nem esett, nem Lovasin múlt, hogy nem történt tragédia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna