Létrehozva: 2015.08.22.

Hujber Feri készen áll a halálra

A magyar színész két újraélesztése után boldogabb, mint valaha. Szerinte ugyanis az elmúlás tulajdonképpen vicces, és õ felkészült rá, hogy befejezze földi létét.

Szerző Doris

Viccesen, poénkodva beszélt a halálról Hujber Ferenc a Borsnak adott interjújában. A népszerű színész szerint ugyanis az elmúlást nem szabad komolyan venni. Õ legalábbis felkészült arra, hogy bármikor új testben kezdjen új életet.

"Ha meg kell halni, akkor készen állok. Mindig is készen álltam"

- fogalmazott a Borsnak a színész, akit keringési zavarok miatt még az év elején kétszer is újra kellett éleszteni. Hujber júliusban még a %RIPOST%-nak vallott arról, hogy szerinte negyvenévesen mindenkinek illene befejeznie földi pályafutását.

Bár a családapa azóta tökéletes egészségi állapotnak örvend, és a szűrővizsgálatokat is félvállról veszi, mégis foglalkoztatja az elmúlás gondolata. Ha nem épp két kisfiával játszik, akkor gyakran töpreng az újjászületésen. Aggódni azonban egy cseppet sem aggódik, hiszi, hogy a tökéletes boldogság receptje a család mellett az, hogy tudjuk, nem a mostani földi létünk az egyetlen esélyünk.

"Aki sok mindent megélt, az nem fél! Amúgy is, szerintem a halál nem fekete, nem is veszem komolyan. Inkább rózsaszín, és tulajdonképpen vicces"

- bölcselkedett a lapnak a színész, aki még azt sem bánná, ha nem látná felnőni a gyerekeit.

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin