Létrehozva: 2016.06.17.

Hoppá: Ezért költözhetett be Pikali Gerda Détár Enikő hálószobájába!

Rékasi Károly és Détár Enikõ már nem árulja közös luxusvilláját! A lábadozó színész mélyen a zsebébe nyúlt, kivásárolta exnejét a tulajdonból, és új szerelmével, Pikali Gerdával költözött vissza a tágas ingatlanba.

Úgy tűnik, a hónapok óta lábadozó Rékasi Károly végleg belefáradt a folyamatos harcba, és váratlan lépésre szánta rá magát. Bár anyagi gondokkal küzd, úgy döntött, kifizet több mint 40 millió forintot Détár Enikőnek, hogy végre új életet kezdhessen - írta a Színes Ász.

Már nem hirdetik tovább a házat, mert Karcsi kivásárolta a tulajdoni részéből Enikőt

- árulta el a lapnak a színész egyik közeli ismerőse.

Ahogy arról már beszámoltunk, az egykori sztárpár évek óta próbált megszabadulni a 280 négyzetméteres háztól, a kezdetben 85 millió forintért árult luxusingatlan azonban senkinek sem kellett. Hiába vitték lejjebb az árat.

Korábban azt nyilatkozták, hogy fiúk megóvása érdekében felváltva töltenek egy-egy éjszakát a Telkiben található ingatlanban. Rékasi azonban amint tehette, elköltözött új párjához, Pikali Gerdához.

A neve elhallgatását kérő ismerős állítja, a lábadozó Rékasi most Gerdával együtt költözött vissza a tágas villába, így a luxusingatlan új úrnője a Détár helyébe lépő színésznő lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin