Létrehozva: 2016.01.06.

Hírzárlatot rendelt el állapotáról a nagybeteg Pataky Attila

Egyre nagyobb a rejtély az énekes betegsége körül. Az EDDA frontembere váratlanul úgy döntött: nem hajlandó beszélni állapotáról mindaddig, amíg teljesen fel nem épül.

Az elmúlt hetekben még készségesen nyilatkozott a %RIPOST%-nak Pataky Attila felesége arról, milyen szörnyűségeken megy keresztül férje. Most viszont úgy tűnik, a továbbiakban teljesen elhatárolódnak attól, hogy beszámoljanak az EDDA frontemberének állapotáról.

Ahogy arról elsőként értesültünk: január 15-én kell műtőasztalra feküdnie a legyengült sztárnak, aki karácsonykor kapott el egy hasmenéssel és hányással járó fertőzést, és ebből kifolyólag rengeteg vért vesztett aranyérproblémái miatt. Ráadásul újra előjöttek szívpanaszai is. A párnapos kórházi kezelés után most otthonában gyűjt erőt a kockázatos aranyér operációjához.

Többen attól tartanak, hogy a legendás énekesnek sokkal súlyosabb betegsége van annál, mint amit eddig bevallott. Néhány évvel ezelőtt Patakyt egy komoly vastagbélgyulladás döntötte ágynak, amiről akkoriban úgy beszélt, mint a "rák előszobájáról". Többek között ezért is kapott szárnyra a pletyka: lehet, hogy a gyilkos kórral kell szembenéznie, csak ezt titkolják.

További aggodalomra ad okot, hogy amikor legutóbb kerestük telefonon az énekest, ő csak annyit mondott, február közepéig, amíg teljesen fel nem épül, már egyetlen szót sem szeretne nyilatkozni állapotáról.

Vajon minek köszönhető ez a váratlan hírzárlat?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be