Létrehozva: 2021.10.25.

Árulkodó fotók: Egymásba szeretett a két magyar tévés?

A budapesti reptéren kapták őket lencsevégre.

Egy ideje már keringenek pletykák a HírTV két műsorvezetőjéről, konkrétan azt suttogják, hogy munkakapcsolat mellett gyengédebb szálak is összeköthetik őket.

M. Dobos Marianne beleszeretett kollégájába? (Fotó: HírTV)

A Bors most birtokába jutott néhány olyan fotónak, amelyek szintén kétértelmű helyzetben ábrázolják a tévé két munkatársát, akik nemrégiben viszont még házasok voltak.

M. Dobos Marianne és M. Kovács Róbert vezetik a megújult HírTV két fontos esti műsorát a Csörtét illetve a Vezércikket.

Az utóbbi hetekben az egész országban óriásplakátokon keresztül is láthatóak. Műsoraikat egymást követő időpontban sugározzák a csatornán, ráadásul élőben, így nem meglepő, hogy a bennfentesek szerint gyorsan elmélyülhetett a munkakapcsolatuk. Egyes források szerint olyannyira így lehet ez, hogy bár kollégáik előtt titkolják viszonyukat, a Bors informátorai szerint az utóbbi hetekben rendre együtt érkeznek és együtt is távoznak az televízió épületéből munka után.

A lap szerkesztőségébe eljutottak olyan fotók is, amelyen a két műsorvezető a repülőtéren kedélyes társalgást folytat. A testbeszédük alapján baráti-kollegális viszonyra, de akár többre is lehet következtetnünk. Az is szintén érdekes, hogy mindkét műsorvezető nem egészen egy éve vált el. Mindkettőjüknek több éves kapcsolatuk zárult le, majd utána hónapokig egyedül éltek – írja a Bors.

Fotó: Bors

A Bors megkereste az érintetteket. M. Dobos Marianne nem fogadta a hívásukat, M. Kovács Róbert pedig közölte a telefonban, hogy nem szeretne magánéleti kérdésekre válaszolni. A lap megkérdezte a HírTV sajtóosztályát is, ahonnan azt a választ kapták, hogy szakmai kérdéseken kívül a televízió nem foglalkozik a munkatársai magánéletével, ha ezt a dolgozók külön nem jelzik feléjük. Mindeddig viszont nem kaptak ilyen irányú, hivatalos értesítést a műsorvezetőiktől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései