Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.13.

Hihetetlen indokkal mondták le Hajdú Péterék a Tankcsapda koncertjét

Ilyen még sosem történt a Tankcsapdával, értetlenül állnak a történtek elõtt.

Főfellépője lett volna a Tankcsapda a Miskolci Sörfesztiválnak, de váratlanul, szinte az utolsó pillanatban a szervezők lemondták a szeptember 7-re beharangozott bulit. A debreceni rockerek széttárt karokkal állnak a történtek előtt, hiszen aláírt szerződésük volt a koncertre. 

Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak, „érthetetlen indokokkal” mondták le a bulit.

"Sajnáljuk, hogy lefújták a koncertet, mert nagyon készültünk Miskolcra, örültünk a meghívásnak" – vallotta be a Blikknek a Tankcsapda sajtófőnöke, Bakó Csaba. 

A Hajdú Péter által megálmodott sörfesztivál – amelyben a producer egyharmad részben tulajdonos – közleményében azt írták: a Tankcsapda rövid idő alatt több környékbeli településen is fellép, ezért nem kérnek a koncertből. „A zenekar a sörfesztivál előtti időszakban négy közeli helyszínen is fellépett, illetve fellép. Láthatjátok őket 08. 24-én Szerencsen, 08. 30-án Egerben is” – írták a szervezők. Ezt Hajdú Péter is megerősítette. 

"Minket érdekelnek igazán a miskolciak, ezért nem akartunk olyan fellépőt főműsoridőben, akiket az elmúlt egy hónapban háromszor is láthattak a helyiek 50 kilométeres körzetben" – mondta a Blikknek Hajdú Péter.

"A Tankcsapda a fesztivál főfellépője lett volna. Szombat estére várjuk az odalátogatók negyven százalékát. Hat héten belül öt bulit számoltunk a környéken abban az időszakban, így – érthető okokból – úgy döntöttünk, ilyen körülmények mellett nem vállaljuk be a Tankcsapdát" – fogalmazott a lapnak Schmidl Péter ügyvezető, többségi tulajdonos.

A Tankcsapda hosszan egyeztetett a szervezőkkel, kiderült, hogy a kifogásolt koncertekről is előre tájékoztatták a miskolciakat. Ami pedig az augusztus végi, Bolyki-völgyes koncertet illeti, Eger egy teljesen más megyeszékhely, kellő távolságra Miskolctól.

"Nem az elmaradt gázsi a probléma, ez inkább erkölcsi veszteség a zenekar számára, hiszen vártak minket a rajongók. Nem emlékszem, hogy ehhez hasonló eset történt-e a Tankcsapda harminc éve alatt – inkább csak olyan fordult elő, hogy egy fesztivál becsődölt –, a döntés ezért is ért mindenkit hideg zuhanyként" – tette hozzá a zenekar sajtósa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban