Létrehozva: 2019.03.07.

Hihetetlen dolog derült ki: Madonna üldözte a most elhunyt kollégáját

Madonna szinte megszállottja volt a Prodigy-nek és Keith Flintnek.

Madonna igazi megszállottként üldözte Keith Flintet és csapatát, a Prodigy-t. A pop nagyasszonya még 1997-ben figyelt fel az együttesre, és addig nem nyugodott, míg személyesen el nem intézte, hogy az ő cégével, a Maverick Records Label kiadóval kössenek lemezszerződést.

A 49 éves korában elhunyt Keith egy korábbi interjújában bevallotta, nagyon tiszteli azért Madonnát, hogy nem fogadott el nemleges választ, nem tágított, amíg el nem érte a célját.

„Bevágtatott az irodába, megállt és annyit mondott: 'Én a Prodigy-t akarom'. Lenyűgöző volt” – mesélte az énekes.

És Madonna nem csak a levegőbe beszélt, az együttes legtöbb amerikai koncertjén ott volt.

„Rengeteg koncertünkön feltűnt. De nem hatalmas sleppel vagy biztonsági emberekkel körülvéve és senki sem tolta szét előtte a tömeget, hogy adjanak utat a pop királynőjének. Teljesen hétköznapi volt. Tiszteltem ezért” – idézte az elhunyt sztárt a Mirror.

A Prodigy végül valóban leszerződött Madonna lemezkiadójával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett