Létrehozva: 2021.05.16.

Forrong a palota: Harry és Meghan megint nagyon kiverte a biztosítékot

Lázad a brit királyi udvar Harry herceg és Meghan hercegné ellen. A palota munkatársai felháborítónak tartják a pár viselkedését, ám az indulatok azután szabadultak el igazán, miután nyilvánosságra került a Harryvel készült interjú, amelyet Dax Shepard színésznek adott az Armchair Expert podcastoldalán.

„Az egész életem olyan volt, mint egy valóságshow és egy állatkerti séta keveréke. Mindenhol figyeltek, fotóztak, egyetlen nyugodt pillanat sem volt. Beláttam a színfalak mögé, és megismertem az üzleti modellt, ami alapján működik az életünk, nem akartam a részese lenni” – magyarázta Harry herceg az interjúban, ahol édesapjáról, Károly walesi hercegről is ejtett szót.

Fotó: Northfoto

„Felnőtt fejjel értettem meg, hogy úgy bánt velem, ahogyan vele a szülei. Ő ezt az egy utat ismerte, pedig ahogyan nekem is, gondolom, neki is sok szenvedéssel járt. Azt akartam, hogy ez a körforgás véget érjen, mert amikor apa lettem, tudtam, hogy egészen más kapcsolatot akarok a gyermekeimmel”.

Az udvar tavaly januárban jelentette be, hogy II. Erzsébet királynő unokája a párjával együtt kivonul a királyi családból, a továbbiakban a monarchia hivatalos programjaiban nem vesznek részt. A házaspár a Sussex hercege és hercegnője címet megtartotta, ám az interjú után a palota több munkatársa is kiakadt, mondván, nem méltók rá, illendő lenne, ha mindketten lemondanának róla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett