Létrehozva: 2021.03.08.

Gondok lehetnek Meghan és Harry házasságával, a nagy lagzijuk csak szemfényvesztés volt

Meghan és Harry mindenkinek hazudtak a házasságkötésük pontos időpontjáról, és elképzelhető, hogy jogilag nem is hivatalos a nászuk.

Sok vélt vagy valós sérelem, megannyi titok, a második gyerekük neme, és sok minden más is szóba került Harry és Meghan botrányos interjújában.

A sussexi hercegi pár azt is elárulta Oprah Winfrey-nek, hogy az esküvőjük 2018. május 19-én igazából csak egy nagy show-műsor volt, ami a külvilágnak szólt.

Harry, Meghan és az érsek nem először álltak ebben a helyzetben 2018. május 19-én
(Fotó: Northfoto)

Valójában ők nem is aznap házasodtak össze.

Már három nappal korábban, az akkori otthonuk, a Kensington-palota egyik eldugott kertjében kimondták a boldogító igeneket. Csak ők ketten voltak jelen, és ugyanúgy Justin Welby Canterbury érsek adta őket össze, mint napokkal később a világ minden táján milliók által figyelemmel kísért ceremónián.

A titkos esküvőről senki nem tudott állítólag, de sok kérdést felvet a dolog, többek közt azt is, hogy így jogilag érvényes-e egyáltalán a házasságuk. Ugyanis a briteknél a törvény megköveteli, hogy minden házasságkötésnél jelen legyen legalább két tanú. Illetve minden egyes esküvő helyszínére szabad bejárást kell biztosítani a polgároknak, hogy jelezhessék kifogásaikat a nász ellen. Harryék tanúkat nem hívtak, és titokban is tartották a ceremóniát, vagyis előfordulhat, hogy jogilag nem érvényes a házasságkötésük.

Ha pedig az érsek felülírta ezeket a szabályokat, és érvényes volt a privát esküvő, akkor három nappal később a nyilvános házasságkötésük nem történhetett volna meg. Angliában ugyanis egy házaspár nem házasodhat újra egymással, hacsak nem lépett fel valamilyen jogi probléma az első esküvőjükkel kapcsolatban.

Vagyis most vagy Meghan beszél félre, hogy nem is az a hivatalos napja az esküvőjüknek, amiről eddig tudtunk, vagy pedig tényleg hivatalos lehet a titkos esküvő, és akkor mindenkit átvertek. Ez esetben jogtalanul költöttek el több millió fontot a brit adófizetők pénzéből egy olyan eseményre, aminek már semmilyen jogalapja nem volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett