Létrehozva: 2021.04.17.

Megtört a jég? Harry herceg, Vilmos és Katalin együtt távoztak Fülöp herceg temetéséről – Fotó

A testvérpár a temetésen még csak egymásra sem nézett, de a templomot már együtt hagyták el.

Április 17-én, szombat délután helyezték végső nyugalomra Fülöp edinburghi herceget a Szent György-kápolnában. A nyolc perces gyászmenet során a testvérpár, Vilmos és Harry még csak egymásra sem nézett, pedig egymás mellett lépdeltek.

Ezt követően a szertartáson is egymással átellenes oldalon ültek a fivérek, ám a ceremónia után valami történhetett. Egy lesifotós örökítette meg, hogy Katalin hercegnő, Vilmos és Harry herceg együtt hagyta el a kápolnát.

A fénykép alapján a családtagok valamiről mélyen beszélgettek, ami nem is csoda, hiszen a Megxit óta nem igazán álltak szóba egymással. Sőt, a trió 2020 márciusa óta először volt ismét együtt látható.

Egy bennfentes információi szerint, miután Harry herceg gépe landolt Londonban, testvére késlekedés nélkül felhívta. Sőt, arról számoltak be, hogy Katalin hercegnő békefenntartóként jár közben a testvérek kibékítésében – írja a Daily Star, ahol a fénykép is megtekinthető.

„Egyetértenek abban, hogy ez a hét a királynőről, a család többi tagjának a támogatásáról szól, és arról, hogy megemlékezzenek nagyapjuk életéről és örökségéről” - nyilatkozta a bennfentes.

A királyi szakkommentátor, Victoria Arbiter azt állította: voltak előre megrendelt kocsik, amik a királyi család tagjaira vártak, hogy visszaszállítsák őket a kastélyba, de ők úgy döntöttek, hogy inkább egy családként sétálnak. A sok viszálykodás után, úgy tűnik, most ismét összejöttek, és ez némi vigaszt jelent a királynőnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin