Létrehozva: 2016.02.22.

Harcban áll a TV2 sztárjával Zámbó Jimmy családja

Magára haragította a Zámbó családot Peter Srámek, pedig eddig a Király méltó utódjaként kezelték a fiatal énekest.

Elképesztő felhajtással tisztelegtek idén Zámbó Jimmy emléke előtt a Csepeli Munkásotthonban. A koncertre rengeteg ismert énekest hívott meg a Zámbó család fellépni, kivéve egyvalakit - a Jimmy utódjaként kezelt Peter Srámeket. Amivel alaposan meg is bántották a Rising Star felfedezettjét.

Srámek szerint azért álltak rajta bosszút a Király rokonai, mert egy korábbi fellépésén megsérthette Zámbó Mariettát.

"A koncert végén mindenkinek megköszöntem a segítséget, természetesen a Zámbó családnak is. Erről videó is készült, bárki láthatja. Nem sokkal később azt olvastam egy újságban, hogy Marietta haragszik, mert neki nem köszöntem meg. Igaz, külön nem mondtam a nevét, az egész családnak köszöntem a segítséget. Nagyon rosszul- esett, amit az újságban olvastam, és most végtelenül szomorú vagyok! Jimmy édesanyját, Anna nénit sem tudtam felköszönteni a születésnapján, mert Marietta nem veszi fel nekem a telefont. A koncert óta nagyon sokszor hívtam, írtam SMS-t, üzenetet az interneten. Az is fájt, amikor Zámbó Krisztián azt nyilatkozta, hogy neki több joga van Jimmy-dalokat énekelni, mint nekem" - sajnálkozott Srámek a Borsnak.

A lap munkatársa Zámbó Árpytól próbálta megtudni, hogy miért nem hívták meg az emlékkoncertre a "fogadott fiúkat", aki korábban nemcsak Jimmy nővérénél, de az özvegyénél is lakott.

"Szó sincs itt semmilyen konfliktusról, egyáltalán nem vagyunk rosszban Srámekkal. Mi meghívtuk az emlékestre, de lekötött fellépése volt valahol, ezért nem tudott eljönni" - vázolta a Zámbó család álláspontját Árpy, de a szavait később megcáfolta Srámek.

"Ez nem igaz! Csak azért nem volt fellépésem, mert sem Árpytól, sem Ma­riettától nem érkezett felkérés. Pedig tudják a telefonszámomat. Fájdalmas ügy ez. Nagyon jóban voltunk, most meg azt sem tudom, hol rontottam el" - búslakodott az összetört szívű fiatal énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin