Létrehozva: 2020.06.19.

Hamarosan kiderülnek a szcientológus sztárok mocskos titkai – állítja a színésznő

A Szcientológia Egyházból kiugrott Leah Remini szerint hamarosan másokról is lehull a lepel, ahogy most a nemi erőszakkal gyanúsított Danny Mastersonról.

Néhány napja őrizetbe vette a Los Angeles-i rendőrség Danny Mastersont, miután három nő is azzal vádolta meg, hogy megerőszakolta őket néhány évvel ezelőtt. Az Azok a 70-es évek show egykori főszereplőjéről tavaly és idén év elején négy exbarátnője szintén azt állította, hogy erőszakoskodott velük.

Fotó: Northfoto

Masterson természetesen mindent tagad, és az óvadék kifizetése után szabad lábon védekezik. Azonban, ha bűnösnek találják, akkor akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Fotó: Northfoto

Leah Remini jól ismeri Mastersont, hiszen éveken át ő is a Szcientológia Egyházhoz tartozott, amíg a családjával együtt ott nem hagyta őket, mert nem bírták tovább az agymosást – ahogy ők nevezték. Leah szerint kollégája csak az első, aki ellen eljárás indul a szcientológus sztárok közül, lesznek még többen is, mert van bőven aljas titok a sokat támadott vallási szervezet berkein belül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin