Létrehozva: 2021.03.10.

„Még vannak gondok„ – elárulta Gáspár Zsolti, hogy érzi magát

Gáspár Zsolti reggel arra ébredt, hogy magas láza van és mozdulni sem tudott a fájdalomtól. Eleinte azt hitte, az otthoni gyógyszerezés segíthet, de édesapja unszolására bement a balassagyarmati kórházba, ahol kiderült: elkapta a koronavírust.

Gáspár Zsolti múlt hét szerdán kapta meg a koronavírus-oltás első adagját. Azonban korai volt az öröme, mivel péntek reggel iszonyatos fájdalmakra és magas lázra ébredt. A showman hangsúlyozta: nem az oltás miatt lett beteg, a koronavírust már korábban megkapta, talán éppen egy-két nappal az oltás előtt.

Orvosai szerint ha csak két nappal korábban kapta volna meg a vakcinát, megúszta volna a betegséget. Zsoltit ledöntötte a lábáról a koronavírus: negyvenfokos láza és hidegrázása is volt, végül már levegőt is csak alig kapott. A kórházban ezután kiderült, hogy kezdődő tüdőgyulladása van, ezért befektették az intenzív osztályra, ahol infúziót kapott és oxigénre kötötték.

A showman szervezete szerencsére jól reagált a kezelésre, alig 24 óra után már haza is mehetett.

„A gyors és hatékony segítségnek hála, hamar javulni kezdett az állapotom. Persze az orvosok még szerettek volna benntartani, de én haza akartam menni. Azóta itthon lábadozom és napról napra jobban vagyok. Persze még vannak gondok: néha hőemelkedésem lesz és a csontjaim is fájnak, de már egész jó ahhoz képest...„ – mesélte Zsolti, aki a betegágyáról is mindenkit arra buzdít, hogy mielőbb regisztráljon és amint lehet, vegye is fel a vakcinát.

„Ez a koronavírus nagyon nem játék. Életemben ilyen beteg nem voltam. El lehet kerülni ezt az állapotot, ha mindenki nagyon vigyáz magára, regisztrál és nem tanakodik magában, amikor az orvos hívja, hogy mehet az oltásért!” – mondta Gáspár Zsolti a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin