Létrehozva: 2021.12.06.

Galambos Erzsi: Fejben még mindig csak 20 éves vagyok!

Nem kerít nagy feneket a kerek ünnepnek, de azért meghatotta, hogy a társulata váratlanul felköszöntötte. A születésnapi kívánsága az, hogy még nagyon sokáig élhessen.

A vasárnap reggeli telefonbeszélgetésünk úgy kezdődik, hogy bár beköszön, türelmet kér, mert mással beszél éppen – indít a Bors újságírója, majd folytatja a helyzetjelentést. Búcsúzkodik, nevet hangosan, majd azt mondja, hogy ha még egyszer idehoz valaki egy csokor virágot, akkor kénytelen lesz kiköltözni a lakásból, mert már nem fér el.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

„Úgy néz ki a nappali, mint egy ravatalozó… Ennyi virágot! ” – fordul Galambos Erzsi figyelme az újságíró felé, frissen csicseregve beszél a telefonban. Még azt sem várja meg, hogy felköszönthessék a kerek születésnapi évfordulón, máris mesélni kezdett:

„Képzelje el, reggel felhívott az igazgatóm, hogy hozott egy szál virágot és menjek le az utcára. Na, lemegyek, erre mit látok? Ott áll az egész társulatom! Vagy 25 ember, énekeltek, táncoltak... Hogy milyen aranyosak! Még az Újréti Laci is itt volt, pedig ő nagyon messze lakik, és nagyon nem szeret korán kelni, de miattam felkelt. Nagyon meg vagyok hatva, jólesik a szeretetük” – mondta a művésznő.

Galambos Erzsi, leírni is megdöbbentő, 70 éve van a pályán. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja 1948 óta játszik fáradhatatlanul. Amikor azt kérdezzük tőle, hogy érzi magát, így felel:

„Jól vagyok. Sokan mondják, hogy nem látszik rajtam a kilencven év, de én azért látom magam a tükörben… A test sajnos öregszik. Fizikailag szerencsére a toppon vagyok, mosok, főzök, takarítok, a színpadon szteppelek. A fizikai valóságom kilencvenéves, fejben viszont még mindig csak húszéves vagyok! ”

Születésnapon kívánni illik – vetjük fel a témát, amire Galambos Erzsi a tőle megszokott vidámsággal reagál:

„Hosszú életet szeretnék. Még sok-sok évet együtt a lányommal, Petrovics Eszterrel, Erkel-díjas rendezővel” – büszkélkedik a színésznő, majd így folytatja: „Szeretném látni, ahogy az unokám, aki most múlt 14 éves, felnő... Illetve vannak már fogadott unokáim is, mert a lányom párjának van két gyermeke. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy ilyen nagy családunk lett. Ez tesz engem a világon a legboldogabbá. ”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin