Létrehozva: 2017.02.04.

Folyamatosan megcsalja egymást a magyar énekesnő és párja!

Nyitott kapcsolatban élnek, és egyáltalán nem zavarja õket, ha néha másokat is beengednek az életükbe, az ágyukba!

Az Anna and the Barbies énekesnője eddig még nem mutatta meg szerelmét, Balázst, most azonban megtört a jég! A kettős péntek este, a FEM3 Hálószobatitkok című műsorában Orosz Barbarának mesélt kapcsolatukról. Mint kiderült, már 26 éve boldogítják egymást, a gimnáziumban ismerkedtek meg. Ezalatt többször is éltek egymástól távol, ilyenkor teljesen szabadon eresztették egymást, nem kötötték gúzsba a párjukat hűségesküvel.

"Voltunk elég sokat külföldön, külön is meg együtt is, és ilyenkor nem feltétlenül volt arra szükség, hogy szorosan tartsuk a gyeplőt. Amikor visszajöttünk Magyarországra, vagy kint találkoztunk, folytattuk az egészet ott, ahol abbahagytuk" – árulta el Balázs.

A férfi mindig tudta, visszatérnek egymáshoz, ezért egy induló kapcsolatnál tisztázta a dolgokat a barátnőjével.

"Ha összejött egy lánnyal, akkor az elején közölte, hogy nekem van Anna, a szerelmem, aki majd ki fog jönni, és együtt leszünk. Ha így is vállalod a kapcsolatot, akkor jöhetsz, ha nem, ő elsőbbséget élvez" – magyarázta Anna, míg Balázs hozzátette, emiatt elég sok csajt elbukott: volt, aki vállalta így is az együttlétet, a közös jövő ígérete nélkül.

A szerelmesek attól függetlenül, hogy volt-e más az életükben, mindig tartották a kapcsolatot, és tabuk nélkül kezelték egymás kapcsolatait,  sőt, előfordult, hogy ismerték a harmadik felet is.

"Ismertük egymás partnereit is. Például akivel Balázs hosszú távon együtt volt, Móni, vele én is nagyon jóban voltam. Nekem pedig volt egy Ellen nevű barátom, akivel ők együtt is zenéltek" – mesélte Pásztor Anna, aki arra is kitért, lezárták-e már ezt a fajta nyitott kapcsolatot.

"Ugyanolyan szabadon élünk most is. A gyerekkel nem változott meg semmi, és nincs vége az ember életének. Lazán fogjuk fel az életet, nincs az, hogy a hülyeségnek meg a kalandozásnak vége, az egész élet egy hatalmas játék. Haverok vagyunk és még szerelmesek is. A gyerekek pedig csak bónuszok, nincs olyan, hogy most akkor megkomolyodunk, és spártai szigor van" - idézte az énekesnő szavait a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyárias idő után megérkezett az eső, jön a szél és akár fagyhat is

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Kétszer visszajött a "halál torkából", most ünnepel Schobert Norbi

FÜLES

Müller Péter Sziámi magánéletéről vallott

FÜLES

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

FÜLES

Kizárt a találkozás Harry és Vilmos herceg között - személyes ok áll a háttérben