Létrehozva: 2019.12.10.

Férje védelmére kelt Mihályi Győző felesége: A végsőkig mellette állunk!

Komoly vádakat fogalmaztak meg a Jászai Mari-díjas művésszel szemben. Az Újszínház színésze tisztázni szeretné a nevét, ugyanis állítja, a rágalmazásokból semmi sem igaz.

Az Újszínház színészét, azzal támadják, hogy három éve erkölcstelenül viselkedett az egyik munkatársnőjével szemben. Mihályi Győző állítja, ebből semmi sem igaz, mindent megtesz, hogy tisztára mossa a nevét. Ebben a nehéz időszakban a művészben a családja tartja a lelket: felesége, Tímea kiáll a színész mellett, mindenben támogatja!

Fotó: Soós Lajos / MTI

„Szeretem ezt az embert, nem akarom végignézni, ahogy ártatlanul tönkreteszik! Vállalok mindent, különösen a férjemet. A magánéletünket eddig a négy fal között éltük, hála istennek kiegyensúlyozottan és boldogan, de mint egy koholt vádak alapján meghurcolt férfi felesége, kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak. Egy sértett, a színházból kényszerből távozó munkatárs zagyva levele tönkretehet egy ártatlan embert” – mondta a Blikknek az asszony, aki a végsőkig kiáll férje ártatlansága mellett.

„Meggyőződésem, hogy csupán egy jól működő színházat akarnak tönkretenni, ehhez pedig valakit fel kell „áldozni”. Ez a valaki a férjem, de mellette vagyok, és nem hagyom! Győzőt a rágalmak ellenére gyerekeivel, testvérével együtt szeretem, talán még jobban, mint eddig, hiszünk neki és a végsőkig mellette állunk!” - jelentette ki a színész felesége. Mihályi Győző úgy véli, hogy az elmúlt napok vádjai csupán liberális, politikai támadások.

„Megnyugtató, hogy senki nem jelezte sem most, sem korábban, hogy sérelem érte volna. Csakhogy egy, kizárólag pletykákra hagyatkozó egykori kollégától származó levél lavinát indított el. Mindig is tiszteltem a női nemet, magam is elítélem a zaklatókat. Személyes sértettség és politikai hátszél áll az ellenem álló támadás hátterében” – nyilatkozta a színész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin