Létrehozva: 2019.01.11.

Fény derült Michael Jackson mocskos szextitkaira, előkerült egy videó

A két áldozat hosszú hallgatás után törte meg a csendet. Durva, mit állítanak a néhai popkirályról!

Régóta suttognak arról, hogy a 2009-ben elhunyt Michael Jacksont beteges szenvedélyek fűtötték, és több kiskorú fiúcskát is molesztált Neverlandre keresztelt birtokán.

Ezeket a vádakat megerősíteni látszik egy videó, amiben két, eddig mélyen hallgató áldozat vall a popkirályhoz fűződő viszonyáról. A Leaving Neverland című dokumentumfilmben szereplő férfiak egyike 10, a másik csupán 7 éves volt, amikor a kelleténél jóval közelebbi kapcsolatba kerültek Jackóval.

Egyikük szerint a legendás énekes nagyon jóban volt a családjaikkal, összebarátkozott velük azért, hogy elterelje a gyanút, és hogy a szülők soha ne feltételezzék róla: zaklatja a gyerekeiket.

Bár a néhai világsztár képviselői szánalmasnak titulálták ezeket a vádakat, a Leaving Neverland című film a Daily Star szerint látható lesz Amerikában. Először a Sundance Filmfesztiválon, majd később a Channel 4-on.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be