Létrehozva: 2017.03.04.

Fellebbeznek: Nótár Mary mindenképpen beperli L.L. Juniort

Az énekesnõ úgy döntött, mindenképpen harcba száll az igazáért.

Folytatódik a háború Nótár Mary és L.L. Junior között! Bár a Pesti Központi Kerületi Bíróság a napokban megszüntette a Nótár Mary által indított rágalmazási eljárást L.L. Junior ellen, az énekesnő és ügyvédje azonban úgy döntöttek, fellebbeznek, ami azt jelenti: nem ért véget közöttük a háború.

„Meg kell vizsgálni, hogy az elsőfokú bíróság helyes következtetést vont-e le, hiszen szerintünk meg kellett volna hallgatni a feleket, mielőtt döntést hoznak. Azt a bíróság is leírta az indoklásban, hogy Junior mondatai tényállításnak minősülnek, csakhogy a bíróság úgy értékelte, hogy ez objektív módon nem sérti ügyfelem becsületét” – mondta el Mary ügyvédje, dr. Kovács Attila, aki bízik abban, hogy másodfokon számukra jóval kedvezőbb ítélet születik majd.

A másodfokú bíróság döntéséig még hosszú hónapokat kell várni, Mary viszont addig is igyekszik kizárni a körülötte zajló negatív eseményeket, mivel nagyon megviseli őt a kialakult helyzet.

Amennyiben L.L. Junior a bocsánatát kérné, a történtek után akkor is folytatná az eljárást, ugyanis felejteni nem tudná és nem is akarná.

Jelenleg karrierjével foglalkozik, a jövőben pedig botrányok helyett a művészi értékeivel szeretne kitűnni, egy új szórakoztató műsor készítésével is tervezi meglepni közönségét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin