Létrehozva: 2021.03.19.

Fekete Dávid újabb áldozata állítja: az énekes egy bűnszervezet tagja – Videó!

Az énekes körül egyre csak dagad a botrány, szinte naponta kerülnek elő újabb és újabb emberek, akik állítják: Dávid csalásának estek áldozatául.

Fekete Dávid újabb állítólagos áldozata került elő!

Az énekest a napokban két férfi is megvádolta azzal, hogy több százmillió forinttal tartozik embereknek, egy nő pedig azt állítja, várandósan balesetezett egy selejtes kocsival, amit Dávid adott el neki.

Most egy győri nő állt kamerák elé, aki elmondta, hogy az egykori megasztáros hetvenmillió forinttal és egy méregdrága autóval rövidítette meg őt!

Fekete Dávid egyre több károsultja kerül elő (Fotó: TV2)

Állítja, Fekete Dávid miatt ment tönkre a vállalkozása és a lakását is miatta kellett eladnia. Azt mondta, az énekes egy bűnszervezet tagja.

A nő beadta az autót Fekete Dávid autókereskedésébe, és jóhiszeműen aláírta az adásvételi szerződést, amivel az énekes egy számukra megnyugtató másik formanyomtatványt is aláíratott velük. Épp ezért nem hitték, hogy átveri őt.

„Az állt benne, hogy ha esetleg az autót nem fizetné ki nekünk, vagy a vásárló elállna a vásárlástól, akkor mi ezt az autót két héten belül visszakapjuk. Ez ugyanúgy le volt pecsételve, ki volt töltve előre, utólagosan lettek ráírva a személyes adataink” – mondta el a győri nő a Tények Plusznak, ám kiderült, az elővigyázatosság semmit nem ért.

Állítja, Fekete Dávid egy másik kereskedésbe vitte az autóját, amit később letagadott előttük. Szerinte az ő autójával akarta rendezni az adósságát más felé.

„Azt akarta, hogy fizessünk ki tizenkét millió forintot azoknak, akiknek tartozik, és akkor visszakapjuk a saját autónkat!”

A nő azt mondja, Dávid egy bűnszervezet tagja, ami autókkal üzletel, és ezt bizonyítani is tudja.

„Autókat befogadtak bizományba, ezeket az autókat aztán, miután azt hazudták, hogy eladták, továbbvittek más kereskedésekbe. Dávid elvitte az autót, otthagyta a kereskedésben, és helyette elhozott másik két autót. Mintha bizományba helyezte volna. De ezek az autók nem voltak az ő tulajdonában!”

Minderre azért volt szükség, hogy a tulajdonosok ne bukkanjanak rá a saját kocsijaikra. A károsultaknak azonban nagy utánajárással sikerült meglelniük a gépjárműveiket, amelyek más városok különböző autókereskedéseiben voltak.

A károsultak azóta sem kapták vissza az autóikat, ráadásul pénzt is kért kölcsön tőlük az énekes: a nőtől 70 millió forintot, amit azóta sem adott meg.

A győri nő két éve tett feljelentést az énekes ellen, de nem csak ő, mások is a hatóságokhoz fordultak.

„Nagyon sok család van, ahol gyerekek éheznek azért, mert Dávid tönkretette őket! És nem csak Dávid, hanem az összes személy, aki ebben a szervezetben benne van!” – fakadt ki tehetetlenül az asszony.

A Tények Plusz döbbenetes videóját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin